Nincs Isten - I. Könyv!
Még 2017-ben felvetődött bennem az ötlet, hogy a fordítás helyett meg kellene írnom a saját történetem. Azonban az élet úgy hozta, hogy hosszú időre szüneteltetnem kellett a papírra vetését. Az elmúlt egy év során azonban újra elővettem az akkori vázlatokat, és félkész fejezeteket, így az első lépést sikerült befejezni. Igen, az elsőt, mivel a könyvsorozatot négy részesre tervezem, aminek második kötete a reményeim szerint 2026 januárjában fog megjelenni. A könyv immár ebook és nyomtatott verzióban is elérhető.
Amit a történetről dióhéjban tudnotok kell, a következő:
Az egykori ősök, a teremtők, az isteneink elbuktak. Az évszázadok során pedig a hatalmuk még tovább gyengült. Azonban, az 1990-es évek közepén felcsillan számukra a remény, hogy egy utolsó, titokzatos ősi relikvia megszerzésével újra az emberiség uraivá válhassanak. De az emberek már nem azok a gyenge, istenfélő teremtmények, akiknek egykor megalkották őket. Elindul hát a hajsza a felemelkedéssel kecsegtető Égi Hajó megszerzéséért.
A történet két idősíkon játszódik, egy a múltban, és egy az 1990 évek elején, de szervesen kiegészíti egymást. A művet témáját tekintve nehéz besorolni, mivel ötvöz magában megannyi stílust, a Sci-Fit, a fantasyt, az összeesküvés elméleteket, a kalandregényt, az elgondolkodtató pszichológia talányokkal egyetemben.
A könyv megvásárlása az alábbi linken lehetséges:
Végezetül pedig mellékelek egy részt, amit az alábbi linken tölthettek le, valamint alatta megtekinthetitek a karakter vázlatokat.
Letölthető kedvcsináló fejezet:























,ha kell át tudom küldeni azokat privátba letöltéshez.

